Hogy miért is ez ennek a szösszenetnek a címe? Nos nem tudom. De itt van előttem egy az asztalon. És olyan, olyan szabályos. Kitudnám rakni. Félig. De így szebb. A színek össze vannak keveredve. Nem olyan, amilyennek lennie kéne. Más. Szabálytalan. Érdekesebb, zavarodottabb. Olyan mint én.
Teljesen megkopaszodtak a fák. De hogy mikor? Sohasem értettem. Mindig lemaradok az egészről. Biztosan este csinálják, titokban. És egyik napról a másikra semmi. Az összes szín a földön. De nem baj. Szeretek a falevelekben sétálni. Mindig kiszemelek egyet, és rugdosom magam előtt. De aztán jön egy kocsi és a fuvallata elviszi magával. Utána futhatnék ilyen meseszerű lassításban, de van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon jönne össze.
De attól még szépek. Én ha falevél lennék, biztosan pirosra száradnék el. Szeretem a pirost, olyan erős szín, meg szép is. A szívecskéket is mindig pirosra rajzolják. Bár kiskoromban én rózsaszínre színeztem, amit nem tudok hogy miért. Jó, mondjuk az embereimnek nem volt kézfeje sem szempillája, a fámnak ágai, és a házam sem mindig rendelkezett ajtóval. Na de mindegy is, a lényeg, hogy igazán tehetséges rajztudásom volt:D
Amúgy, most csak úgy megint rám jött az írhatnék. Hogy mi van ilyenkor velem? De tényleg, mindig úgy érzem, hogy most tudok írni is valamit de ááááá nem. És már kihűlt a kakaóm is, és elfogyott a sütim. Sőt ha jobban megnézem még a nap is lement. Hajaj. Mert persze nincs itthon tesóm, és máris nem tudunk sorozaton függeni. Mert ne nézzem, mert várjam meg őt. És látod, így most írok a semmiről. Bár a semmi egy olyan valami, ami pontos fogalmak híján, semmi. Szóval írok valamiről. De miről? Gondolkozás, fájdalmak, öröm, csalódás, hiány? Nem ez most valami más. De nem tudom hogy miért. Olyan nyugtató. Mint amikor teljesen elfáradsz, és belefekszel egy kád meleg, habos vízbe, a legkisebb lámpafényében, és becsukod a szemed, és nincs semmi. Csak jól érzed magad. Vagy amikor kiülsz egy padra, és a levegő körbeöleli az arcodat. Imádom azt az érzést. Ahogyan a hűvös átáramlik a ruhám szálain keresztül, és rásimul a bőrömre. Fura. És most is ilyesmit érzek. Persze más, hiszen nem vagyok kint egy padon, és nem ráncigáltam magammal a számítógépet töltőstül a kádba sem. Most csak zenét hallgatok, és ülök a szobámban egy kihűlt kakaósbögre társaságában. Mármint nem a bögre hűlt ki, hanem a kakaó. Azt hiszem mégis kezdenem kéne valamit magammal. Talán elmegyek Egerbe, és kitakarítom a várat. Igen, biztosan. Ha keresnél ott leszek. Ha pedig nem, tudod hol találsz
-B
Teljesen megkopaszodtak a fák. De hogy mikor? Sohasem értettem. Mindig lemaradok az egészről. Biztosan este csinálják, titokban. És egyik napról a másikra semmi. Az összes szín a földön. De nem baj. Szeretek a falevelekben sétálni. Mindig kiszemelek egyet, és rugdosom magam előtt. De aztán jön egy kocsi és a fuvallata elviszi magával. Utána futhatnék ilyen meseszerű lassításban, de van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon jönne össze.
De attól még szépek. Én ha falevél lennék, biztosan pirosra száradnék el. Szeretem a pirost, olyan erős szín, meg szép is. A szívecskéket is mindig pirosra rajzolják. Bár kiskoromban én rózsaszínre színeztem, amit nem tudok hogy miért. Jó, mondjuk az embereimnek nem volt kézfeje sem szempillája, a fámnak ágai, és a házam sem mindig rendelkezett ajtóval. Na de mindegy is, a lényeg, hogy igazán tehetséges rajztudásom volt:D
Amúgy, most csak úgy megint rám jött az írhatnék. Hogy mi van ilyenkor velem? De tényleg, mindig úgy érzem, hogy most tudok írni is valamit de ááááá nem. És már kihűlt a kakaóm is, és elfogyott a sütim. Sőt ha jobban megnézem még a nap is lement. Hajaj. Mert persze nincs itthon tesóm, és máris nem tudunk sorozaton függeni. Mert ne nézzem, mert várjam meg őt. És látod, így most írok a semmiről. Bár a semmi egy olyan valami, ami pontos fogalmak híján, semmi. Szóval írok valamiről. De miről? Gondolkozás, fájdalmak, öröm, csalódás, hiány? Nem ez most valami más. De nem tudom hogy miért. Olyan nyugtató. Mint amikor teljesen elfáradsz, és belefekszel egy kád meleg, habos vízbe, a legkisebb lámpafényében, és becsukod a szemed, és nincs semmi. Csak jól érzed magad. Vagy amikor kiülsz egy padra, és a levegő körbeöleli az arcodat. Imádom azt az érzést. Ahogyan a hűvös átáramlik a ruhám szálain keresztül, és rásimul a bőrömre. Fura. És most is ilyesmit érzek. Persze más, hiszen nem vagyok kint egy padon, és nem ráncigáltam magammal a számítógépet töltőstül a kádba sem. Most csak zenét hallgatok, és ülök a szobámban egy kihűlt kakaósbögre társaságában. Mármint nem a bögre hűlt ki, hanem a kakaó. Azt hiszem mégis kezdenem kéne valamit magammal. Talán elmegyek Egerbe, és kitakarítom a várat. Igen, biztosan. Ha keresnél ott leszek. Ha pedig nem, tudod hol találsz
-B