lelkesen süllyedek.

Komolyan mondom, nem értem ezt az egészet, nem értem saját magamat. Semmit sem. Azt, hogy miért hiányzol ennyire. De rohadtul. Nem tudom, csak azt tudom, hogy rossz. Rossz, hogy nem beszélünk, rossz, hogy nem tudom miért, hiszen pár napja még önfeledten vidáman ébren töltött összes percünkben beszélgettünk ha más nem az internethez kötve. De tényleg, jóreggelt és jóéjt üzenetek. Minden. És tudom hogy szerettél, és tudom, hogy én nem tudtam mit kezdeni vele, mert nem tudtam h mi van. De most már tudom. Vagyis körülbelül. Tudom hogy hiányzol, minden pillanatban, tudom hogy azt várom, hogy írj, hogy azt akarom, hogy gondolj rám, hogy hiányozzak neked, hogy találkozzunk, hogy fontos legyek neked. Azt akarom, hogy szeressél. Mert szeretlek. Az ég szerelmére nem igaz hogy nem lehet felfogni. Nem tudom, hogy mi változott, de ha azt akarod, hogy hagyjalak békén, annyit megérdemelnék hogy ezt így elmondod annyival hogy miért? Nem? Csak így magamra hagysz az ezernyi kérdésemmel, csak így szimplán, egyik pillanatról a másikra. Még fel sem készülhettem. Már (még csak) 47 órája. Az tudod mennyi idő? Rengeteg. Belehalok.

a sokáig az meddig tart?

Sötétség. Mindenhol. Körülvesz. Magával ragad. Félek. Halk sípolással bejut az orromon és körbejárja az egész tüdőm. Nehéz. Érzem ahogyan a súlya nyomja a mellkasom. Fáj, szorít. Borzalmas. Lüktet a fejem, kipirosodtak a szemeim, az arcomat szétdörzsöltem. Egyedül vagyok. Egyedül, valahol nagyon messze, még is teljesen közel. Mindentől elzárva, mégis egy kéznyújtásnyira. Nem értem. Nem értek semmit, nem értek senkit. Nem értem magamat sem. Csak annyit tudok, amit jelen pillanatban érzek. Annyit, hogy ez így nem jó. Nem jó, hiszen ordítani tudnék. A fájdalomtól, a tehetetlenségtől a hiánytól. Attól, hogy nem tudom, hogy mi történt. Fogalmam sincs, olyan gyorsan került hozzám közel minden, és olyan gyorsan hagyott magamra. Fel sem tudom fogni. Hiányzik az egész. Hiányzik a pillantása, hiányzik az aranyossága, hiányoznak a kedves szavai. Tudod te milyen ez? Milyen, amikor elveszíted az egyetlen embert akit igenis közel engedtél magadhoz? Borzasztó. Vissza akarom forgatni az időt. Kérem azt a kis varázsmedált. Kérem a kis csodaszerkezetet ami helyrehoz mindent. Kérem vissza őt. Kérem vissza a fényt, kérem vissza a levegőt, ami könnyű. Ami nem hordozza magával azt a nyomasztó érzést minden egyes belégzésnél. Vissza akarom kapni. Mikor lesz vége? Mikor kapom őt vissza? Meddig tart ez? Sokáig. Jó. De a sokáig, az meddig tart?

sosem fogom megérteni

Nem, azt hiszem tényleg nem. Tudod, hisztizik. Hogy nem mondasz el neki semmit. Megsértődik, megharagszik, nem beszél veled. Játssza a kis játékát, hogy rosszul érezd magad. Oké, elmondasz mindent. De tényleg, az egészet, amit szinte sőőt, senki nem tud rólad. És akkor mit csinál? Megállapítja, h nem ért, fura vagy bocsi. Kösz. Köszi szépen de tényleg. Annyira jól tud esni az embernek. És tudja, tudja h milyen vagy, tudja hogy milyen nehezen bízol meg az emberekben, mennyiszer csalódtál már. Tudja, hiszen egy napja sincs, hogy elmondtad. És ilyen aranyos. Köszönöm. Tényleg..

?!

Magas vagy. Alacsony vagy. Kövér vagy. Dagadt vagy. Anorexiás vagy. Csontváz vagy. Lapos vagy. Ronda vagy. Idióta vagy. Utálom. Utálom, hogy sosem jó semmi. Hogy nem fogadják el az embert olyannak amilyen. Hogy korlátok közé szorítják, mert mindenkinek ugyan olyannak kell lennie. Mert sosem leszel elég jó, bármit csinálsz. Magas vagy? Létra? Tehetsz róla? Nem. Alacsony vagy? Tehetsz róla? Nem. Teltebb testalkatú vagy? Sovány vagy? Tehetsz róla? Nem. Senki sem alkothat úgy egy képet rólad, hogy nem is ismer téged, és nem is tudja milyen vagy pontosan. Vagyis de. Alkothat, de úgy könnyű. Könnyű valakit ribancnak mondani, valakit semmibe nézni, csak azért, mert nem olyan mint a társadalom többi tagja. Mindenki külön egyéniség, és utálom, hogy küzdeni kell azért, hogy elfogadjanak. Nem. Nem érdekel ha valakinek nem vagyok elég jó, ha valaki lenéz, ha valaki tévesen képet alkot rólam. Tegye, joga van hozzá. De külső alapján ítélkezni pofátlanság. Sosem lehet tudni, ki milyen értékeket rejt. A külső csak egy része az embernek, de a személyiség, az ember valódisága. Mindenkinek más. És nem szabad elrejteni. Tudom, nehéz, hiszen annyi gonosz ember van. De valahol, ők is jó emberek. Ne feledd, az vagy, akinek tartod magad, olyan vagy, amilyennek mered mutatni magad. És te is, mindenki ugyan annyit ér. Mindenki egy kincs. Ne félj az lenni, aki vagy, hiszen szabadnak születtél. Vagy elfogadnak téged, vagy nem, az már egyéni döntés, de te legyél önmagad!:)

                                                                                                          -B

SÍRNI AKAROKK.

veled álmodni

Tudod mit jelent vele álmodni? Amikor tudod, hogy nem akarsz álmodban is rajta gondolkodni, amikor szeretnéd kikapcsolni az agyad. De ilyen ez. Arról álmodsz, amire a legtöbbet gondolsz. És vele álmodni, azt álmodni, hogy ezt mondja, hogy gyönyörű vagy, azt álmodni, hogy szépnek tart, és hogy szeret téged. Azt álmodni, hogy együtt vagytok, valahol messze, egy elhagyatott épületbe. És érzed, hogy fontos neked. Aztán felkelni, és rájönni hogy csak álmodtál. Tudod, az a bizonyos, nyomasztó érzés. Ami után egész nap ez a bizonyos álom jár a fejedbe, és visszagondolva rá, egyszerre édes és egyszerre keserű az egész. Utálom. Utálom, hogy nem értem magam, utálom, hogy nem értem őt. Utálom az egész bonyolult érzést.

        "Remélem hogy fontos vagyok neked. Remélem, hogy szeretsz, és remélem, hogy soha nem
         felejtesz el. Remélem, hogy a szavaid nem csak szavak, hanem tényleg úgy gondolod őket.
         Tudom, fura vagyok, tudom, más vagyok mint a többi lány. De egyszer, majd egyszer
         valamikor megismered az egész történetemet. És akkor rájössz.."

                                                                                                                            -B