vége van.

Bevallom, elég sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak, így az év végén, vagy érted hogy mégis a formalitás megmaradjon. De fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy írnom kell. Egy újabb évnek vége, és jön a következő semmi nagy cucc. De azért érdekes, hogy megint vége, hiszen most tényleg gondolj bele: mióta tart ez az év? Na ugye hogy nem sok. Oké ez most így hülyén hangzik, hiszen minden év ugyan olyan hosszú, kivéve ha szökőév van na de nem is az a lényeg. De minél idősebb lesz az ember annál gyorsabbnak érzi az időt. És annyira fura. Annyira fura, hogy érzésben ilyen kevés idő alatt, mennyi minden megváltozott. Nem is arra gondolok, hogy nőttél, vagy külsőleg megváltoztál. Nem, egyáltalán nem. Hanem inkább a belső dolgokra, a környezetre, barátokra, családra, érzésekre. Meg úgy mindenre. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki elalvás előtt állandóan töpreng úgy mindenen. De tényleg, le sem tudom írni, mennyi mindent szeretnék. Valahogy nem tudom jól megfogalmazni azt, amit pontosan gondolok. De ha már újév akkor..

Nem egy személy hiányzik rettentően, inkább úgy az egész. De mégis hiányzik, hogy nincs mellettem, hogy nem beszélünk, mikor amúgy olyan jó volt minden. Hiányzik, hogy legyen egy biztos pont, amibe támaszkodhatok. Hiányzik, hogy olyan legyen minden amilyen volt. De ugyanakkor utálnám ha megint minden olyan lenne. Mert tudnám, hogy nem tarthat örökké, és most is tudom, hogy akkor sem volt minden húdesziperszupermarhatutijó. De nem is baj. Azt hiszem így van ez jól. Mindig lesznek rossz dolgok, van amikor éppen egy hullámvölgybe kerülünk. De ez akár milyen mély is, mindig van valami jó. Ilyen az élet. Mint egy foltozott asztalterítő. Vannak benne a szép, hímzett részek, amik élénkek, és fakóbb, színtelenebb foltok is. És ez így van jól.

De összességében boldog vagyok. És örülök annak, hogy ezt tudom mondani. Mert mindenki képes boldog lenni, aki boldog akar lenni. Csak egy picit többet meg kell tennie annál, hogy leblokkol a nehezebb pillanatokban. Sokszor elég egy icipici lépés is, egy mély levegő, egy zeneszám, egy jó film, vagy könyv. Csak egy kis pihenés. Egy kiadós beszélgetés, és máris minden jobb lesz. Hidd el nekem. Én tudom. Pont úgy, mint azt, hogy még mindig nem sikerül mindent leírnom, és úgy hiszem, leginkább csak magamat ismételgetem. Szóval lehet, hogy inkább most megyek, és belelapozok szeretett könyvembe.

Jövőre találkozunk! Legyél boldog!

                                                                                                             -B

érdekes/utálom

Utálom, amikor egy könyv, esetleg egy egész könyvsorozat végéhez közeledek. Mert akkor így eszembe jut, hogy mennyi mindent "átéltem" a szereplőgárdával, és hogy mennyire hiányozni fog, hogy már nincsen az hogy hazajövök az ugyanolyan napomból és belemerülök. Mert vége. Utálom. Nem szeretem ha valaminek vége. De tényleg. Talán én még jobban sírok, mint akik a könyvben ténylegesen szerepelnek. Oké, lehet hogy gyerekes, de tényleg képes vagyok sírni. Elég sok mindenen képes vagyok sírni, ugyanakkor semmin sem szokásom. Például, ma azt játszottam (én és a fergeteges játékaim..) hogy a tavaly ekkor hallgatott dalocskáimat hallgattam vissza. Hát, mit ne mondjak, nem volt a legjobb ötlet. Olyan fura volt, ugyan azokkal, ugyan olyan időben, és visszagondolni azokra, amiket akkor gondoltam. És hogy mennyi minden változott. És hogy mennyire sok idő telt el azóta. És hogy még nem rég volt 2013 szilvesztere. És nem akarom. Nem akarom hogy ilyen gyorsan elteljen.Már egy éve ismerek bizonyos embereket, már egy évnyivel több tapasztalatom van, hogyan tudok orbitális hangzavarban magam elé bámulva a fal repedéseit számolni. De tényleg. Egyszer még a büfés is megdicsérte a kitartásomat.. Na jó, de most komolyan. Mondd, ki szereti az idő rohanását? Ki szereti, hogy még most kelt fel január 1.-én és már december huszonakárhanyadika van. És mondd, ki szereti amikor vége egy könyvnek, ami olyan nagyon a szívéhez nőtt? Nem akarom. Utálom. Utálom hogy hajnali háromnegyed egykor próbálom lekötni magam, hogy ne olvassam a szeretet példányt, mert vége lesz. És közbe a fejemben egyik gondolat öli a másikat. Lehet ebből ilyen NCIS-es műsort csinálni? Mert akkor levédetem az ötletet. És eladom a filmiparnak vagy minek. Kaszálni fogok. Majd nézzél a tvbe. Búúú. Na jó inkább mégis olvasok, azt hiszem mindenkinek jobb lesz. Mindjárt vége:c

                                                                                                                         -B

csak egy szó..

KESERŰ

fura házidolgozat

Karácsonyi hajtás, téli szünet, újév, és minden mi egyéb ami ilyentájt fontosabbá válik. Elvégre csak 22.-e van már kérem szépen. És igen, a szünet is elkezdődött, és akkor most karácsonyi hangulat kéne? Ja igen..

De csak hogy a suli ne felejtődjön, kedves magyar tanárom adott egy utolsó heti házi dolgozatot. És mit ne mondjak, kivételesen megfogott a téma. Jövő. Először elég sokat gondolkodtam meg minden, de aztán úgy döntöttem, az lesz a legegyszerűbb, ha leírok mindent, ami a fejemben van. Hogy a jövő, tulajdonképpen a megfoghatatlan semmi. Egy olyan dolog, amihez az ember görcsösen ragaszkodik, és irányítani akarja. Mindent megtesz hogy tökéletessé tegye. Elvégre a jövő, nem egy olyan hely, ahová belépünk. Azt mi teremtjük meg magunknak. De ha naivan, állandóan csak a JÖVŐRE (csupa nagybetűvel) koncentrálunk, nem vesszük észre az idő múlását. Hiszen ugyanúgy jövő a holnap, holnapután, mint az 5 perccel később.   Kell valami. Bármi, akármi. Amibe kapaszkodni tudsz, és a jelenben tud tartani. Egy kedves üzenet, egy random személyre elejtett mosoly a buszmegállóban fagyoskodva, egy ismerős zene. Akár a legapróbb dolgok is képesek a legnagyobb dolgokra. Egyszer a jövőből is most lesz, és akkor abban a jövőben az akkori jövőjüket fogják hajszolni az emberek? Nem tudom, nem is tudhatom. Elvégre én is ugyan olyan vagyok mint bárki más. Vagyis azt hiszem. Képesnek kell lennünk meglátni a pillanatok örömeit, muszáj. Egyszerűen nem lehet komorságban élni. Kell a fény, kell a szeretet, a törődés. Mindenkinek. Hidd el, a legkeményebb, legerősebb embernek is szüksége van rá. Éppen ezért, meg úgy amúgy is kérlek maradj velem!

Emberek. Gondolatok.

Igen, azt hiszem az a baj a legtöbb emberrel, hogy nem érzik át a dolgokat, és bárkit, hirtelen képesek megbántani. Mostanában túl sokat írtam az emberekről, és hogy mi a bajom velük. Oké, még ha velem van ez, akkor túlélem, megszoktam. De amikor ez egyetlen legjobb barátnőm sírva ír rám, hogy egyedül van, és kikészült, mert naivak, kegyetlenek az emberek. Miért nem érzik át a dolgokat? Vagy ha nem is érzi át, legalább ne szóljon bele, vagy ne készítse ki a másikat. Nehéz. Nehéz egyedül lenni. De azt hiszem néha jobb. Legalábbis jobb annál, mint jópofizni, mikor tudod, hogy nem tartozol közéjük. Azt hiszem, ezért vagyok én a "fura lány".
Régebben sokat jelentett nekem a suli, a jegyek, a dolgozatok, bizonyítani akartam., hogy mennyi mindenre vagyok képes. De most már nem, nm tudom miért. Csak egyre jobban rontok. Nem foglalkozok semmivel, csak olvasok. De azt nagyon sokat. Talán túl sokat..
Na de mindegy. Megpróbálok társaságibb lenni. Megpróbálok valamit hátha tehetek. Kérlek szurkolj nekem.
                                                                 
                                                                                                                                                      -B