Itt az ősz itt van újra. Ami nem feltétlen 'jajj ne már megint' megjegyzésekkel telik. Hiszen az, hogy ősz közepe van, egyben jelenti, hogy közeledik a tél, a tavasz, majd végül a nyár. És így tovább meg megint meg megint meg megint. Tulajdonképpen semmi konkrétról nem akartam írni, mivel annyira nem is történik semmi ősszel. Megy minden magától, egyre gyorsabban, míg bele nem szédülünk az ágyba, hogy kialudjuk a nagy rohanást. Csak úgy gondoltam írok. Mert miért ne? Mert elolvastam életem eddigi talán legjobb, sőt azt hiszem a legjobb könyvét, nem mást mint a Bábelt, és már két napja olyan furán nyugodt, rettenetesen jó érzés van bennem. Mint a sorozatok után. Persze más, mert ez egy könyv. De hasonló. És szeretem.
Ősszel mindenki megbolondul. Sokan megszállottan kapaszkodnak a nyári emlékekbe, mert nem akarják hogy teljen az idő. Sokan elfogadják, sokan a telet várják. Mindenkinek más. Az emberek változnak. Minden változik. De végül is, ha azt vesszük, mi is változunk mindennel együtt. Gondoltam biztos okosat fogok írni, de hát most na, én sem vagyok filozófus. (bocsánat esetleges filozófus olvasómtól)
Teljesen üres a fejem. Nincsenek kósza, elmélkedős pillanataim, igazából csak meredek magam elé, a klaviatúrát nézegetve, és várok. De hogy mire? Fogalmam sincs. Csak úgy jól esik írni. Szeretem a billentyűzet lenyomásakor halható apró ütést, szeretek közbe zenét hallgatni, és ahogy a lejátszási listán pörögnek a számok, úgy az emlékeim is újra újra, egymás után ugrálnak, talán a semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése