2012. december 19., szerda

Világvége? hogymi?:o

Olah mindenkinek!

Na akkor most mit is kéne leírjak? Már azt se tudom hogy hol hagytam abba. Ja megvan a fura történéseknél, amik egyre különösebbé válnak. A bizonyos személy aki az előző bejegyzésemben is említésre került, még jobban visszament, és most nem a barátnőmet kapja le, hanem azt a csajt, akibe előttem volt szerelmes, és akinek a megszerzésében annyit segítettem neki. És ez egyre furább. Mert oké, már nem.. de még is, és én látom, meg érzek, meg hallok, de mégsem.. (értelmes megfogalmazásom van)

Na mindenesetre úgy döntöttem, hogy még így világ vége előtt esedékes lenne írni néhány sort. Bár igazság szerint nem is hiszek a világvégében, de biztos ami biztos. De érdekes, hogy az emberek már szinte az utolsó napjaikat élik, ha mindez igaz lesz, és nem sok minden változott. Talán majd azon a bizonyos 21-ei napon. Vicces lenne, ha az összes telefonfülke foglalt lenne, és mindenki azon lenne, hogy elmondja annak, aki igazán szeret, hogy mit is érez. És az lenne a legjobb, ha aztán mégsem lenne semmi, és minden kiderülne nem lenne több titok, és boldogak lennének az emberek. És akkor talán ha csak egy pillanatra is, de úgy éreznénk, hogy összetartozunk. De ahogy a mai embert ismerem, olyan csökönyös, hogy ha még pénteken fél 10kor sötétségbe burkolózok a föld, akkor sem nyitja ki szívét, talán mert fél?..

De ha még is világvége lesz, vagy legalábbis sötétség, akkor mi megyünk kirabolni a coopot.:DD
/vajon én képes lennék elmondani amit érzek?._./

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz. 
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet. Egy pont, ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen. Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik. Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont. Gondolkodj! Ne gondolkodj!
Éld az életed! Minden fejben dől el - ezt te is tudod


2012. december 1., szombat

shit.

Oké nem tagadom már vagy ezerszer kezdtem előröl ezt a bejegyzést, és ez idő alatt csak több mondani (írandó) dolog történt. Szval ha már így itt a tél, az az a december, leírom.

Tekerjük vissza az időt még  Halloweeni bulihoz- Nos igen elmentünk, és a buli mondhatni rohadt szar volt. Semmi hangulat semmi. Így barátnőmmel (híresneves A) kimentünk suliudvarra leadni a feszkót, dumálni, és valahogy jól esett a hidegben, sötétben, csendben sétálni. Nyugiba beszélgetünk meg minden aztán ott bukott el a dolog, mikor kijött.. na most nem tudom hogy hogy nevezzem.. na akkor kijött a volt pasim a haverjával, és megkérdezték, hogy nem baj-e ha kint maradnak velünk. Oké mindegy maradjanak. És aztán sikítóversenyt rendeztünk, meg nevettünk, csak fura volt.. aztán amikor barátnőm elbújt az udvar legsötétebb részébe meg akartuk ijeszteni, így oda mentünk (én, volt pasim, haverja) és megszólalok "én félek" és akkor amit nem vártam, volt pasim hátulról megölel és halkan mondja hogy "ne félj". és.. és fura volt vagy nem tudom. Aztán végül visszamentünk az épületbe és a végén táncoltunk meg hülyéskedtünk is tehát összességében jó volt az este, és eléggé kifáradtam, szval utána jól aludtam..
Na oké. aztán uhh már nem is tudom mit írtam le, de azt biztosan, hogy volt pasim még év elején járt barátnőmmel, de szakítottak mert a barátnőm közben egy másik pasival smárolt. ( a csaj kicsit ijesztő amit csinál 13 évesen (nem e miatt, de az nem publikus)) Na és akkor kérdezte tőlünk barátnőm (én és bnőink), h sztünk gáz ha egy csajt lekap a volt pasija és a csaj engedi, és valamiért rögtön ráhibáztam, hogy melyik volt pasija csinálta. (hát igen az, legalábbis érdekes).. na oké.(remélem nektek is leesett..:D)
Aztán mit is akartam még.. ja hát legjobb barátnőmről ne beszéljünk az a csaj. annál hülyébbet tuti h nem láttál még komolyan mondom. és néha ijesztő h mindent egyszerre csinálunk. le se tagadhatnánk egymást^^

"Azt hiszem szeretek buszozni. Múltkor is mikor egy hosszabb ideig utaztam, zenével a fülemben meredtem a párás ablaküvegre, és csak gondolkodtam. Igazából nem is emlékszem, hogy pontosan miről, de jól esett nézni a semmibe, a kék eget. Milyen jó a madaraknak. Szabadon repülhetnek.. Azt hiszem néha jó lenne bezárkózni egy időre egy teljesen üres szobába, néhány párnával, paplannal.. És várni, gondolkodni, vajon kinek tűnt fel a hiányod, vajon ki keres, vajon ki örül, hogy megszűntél, és ki az aki az ajtó előtt vár, hogy végre kigyere. vajon ki az akink annyira hiányoznék, hogy képes lenne akár bejönni, és velem együtt lenni a szobába. Együtt, ketten, mindörökké, vagy legalábbis, ameddig meg nem békélek a folyton rohanó világ morajával...."
(egy régebbi megkezdett bejegyzés.. én mondtam.:') )

Na olah emberek, igyekszem minél hamarabb jelentkezni^^

2012. november 9., péntek

Buli jelenet. csapó 1:D

Üdvözletem kedves földlakók^^
Így péntek este csap a suli egy pöttöm halloween bulit, enyhe 150 fővel^^ Úgyhogy most nagy nagy készülődés közepette apa tűri, ahogy a lakásban két barátnőmmel, üvöltő zenével ide oda rohangálunk a fürdőszoba és a szobám között. Már csak fél óra és indulás. Wáháá annyira remélem hogy jó lesz*-* És a kis nyomorékok nem rontják el. Bár nem tudom hogy az alatt a címszó alatt, hogy "éld túl a sötétben" mit értenek, de ahogy a megérzésem súgja, semmi biztatót. Úgyhogy elleszünk így szombaton is sulival. Mi a francért kell szombaton is suliba menni? Ledolgozzuk az xy napot, amikor amúgy is csak a tanároknak kellett volna bemenni. király(Y)
Kívánjatok százszoros sok szerencsét, hogy ne úgy járjak, mint tavaly amikor is az egész egy csoportos drámai estre hasonlított inkább, mikor az egyik szakított a  másikkal, meg ezek összejöttek, de emiatt a harmadiknak mosott szar kedve lett a negyedik haza akart menni, az ötödik sírt a hatodik mondta h milyen ronda, a százmilliomodik meg franc tudja mit csinált.  A végén már haverommal meleg teával kimentünk a foci pályára, mert valamiért nem bírtuk a hangulatot. Na most lépek, majd leírom hogy mik lettek a történetek.

Puszilnak titeket barátnőim is: A híres A, és Lollypop. (neveket ne kérdezzétek sugárzik belőlük az értelem:DD) NaPá^^

2012. október 25., csütörtök

hullámvasút jelenet. csapó 1 :)

Üdvözlöm újra kedves olvasóm. :D

Na nem sokára őszi szünet. Színesednek a levelek, majd lehullanak, mi meg igazi gyerek módjára hasznosítjuk a természet adta harceszközöket, és a leveleket egymás bombázására alkalmazzuk. Hát kérem szépen, egyszer élünk, használjuk ki a gyerekkort, amíg nem néznek minket hülyének, (annyira) és ha még is, ráfoghatjuk arra, hogy gyerekek vagyunk. De tényleg. Ősszel falevéllel, télen hóval, tavasszal pedig vízzel bombázzuk egymást. A nyárról nem is beszélve. :DD
Egy szó mint száz, szeretem az őszt.

>>Egy kedves olvasóm írta bővebben kifejtve, a lényeg: "Ha nekem is olyan életem lenne, mint a tied.(...) Tökéletes szülők, tökéletes barátok. És annyira vicces, meg laza meg felszabadul az egész. :oo :DD"
Nos kedves Anonymus, azért nem felhőtlen az én történetem sem, de kié az. Úgy gondolom, hogy nekem is azokkal a problémákkal kell szemben álljak, mint a többi korombeli lánynak, mindenki túlmegy ezen a szakaszon. És szerintem mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor legszívesebben kiszállna az egész játékból, mert semmi értelme. De ez így van rendjén. Ez az élet, egy egész hullámvasút. Nekem is ezernyi problémám, nyűgöm, bajom van, és sok minden fáj, de legalább a barátaimmal fel tudok szabadulni, és vannak pillanatok, amikor elfelejtem a bajokat és szó szerint élek a mának^^

Viszont sajnos megszólalt a pizsim alvásjelző csengőcskéje. Viszolvasásra:D
igyekszem minél hamarabb újra írni:D
És mindenkinek köszönöm, aki időt szánt rám, és küldött egy kedves emailt. mindegyik nagyon jól esett, és igyekszek mindegyikre minél hamarabb válaszolni.:DD

2012. október 18., csütörtök

jahogymároktóber?:o

Üdvözletem Ismeretlen földlakók!:)

Naivságra utal azt hinni, hogy egyszer minden rendben lesz? Néha szívem szerint mást tennék, de tudom hogy az a helyes, amit nem akarok, és tudom, hogy azt kell tennem. Majd belül enyhén feszengve de mégis megteszem. És utána felmerülnek a "mi lett volna, ha" kérdések. DE már nem teljesen mindegy. Már úgy is elmúlt, és ha elmúlt nincs min tovább rágódni. De egyet megtanultam.. Azthiszem.. Sosem lehet minden tökéletes :')


Huhh mostanában elég kevés időm van megközelíteni a gépem környékét. Pláne most, hogy a reggel használatos buszmegállót 20 ismétlem 20 méterrel odébb rakták.!! Mert ez annyira logikus. Mit kaphatott aki ezt kitalálta? "Hmm ez itten nem lesz jó de nincs baj emberek dobjuk 20 méterrel odébb. Ott frissebb a levegő, meg akkor az egész forgalom megáll, mivel nincsen beugró, meg ugyebár a gyalogos se éri el a lámpát zöld állapotába de nyugalom emberek. Frissebb a levegő!!" Valami ilyesmi lehetett. Na igen. Lassan el is érkezünk az őszi szünethez. Váratlanul gyorsan süvítenek el a napok, szinte észre se veszem, és vége egy hónapnak. (nem mintha akkora baj lenne) Mindenesetre megvagyok, már teljesen visszaszoktam a sulis őrületekbe. Ez a tipikus minden héten azon izgulsz, hogy jajj csak a jövő héten ne írjunk semmiből, és na bumm. Földrajz témazáró. Matek röpdoga. Biosz témazáró. Nyelvtan helyesírás meg jönnek még itt a hülyeségeikkel. Na jó ezt a mondatot vagy tízszer kezdtem előröl, és az lett belőle, hogy leírtam hogy hányszor kezdtem előröl de mindegy.^^
Na oké, inkább megyek aludni, úgy érzem nem megyek sokra, ha folytatnám az írást, mert kicsit megfáradt az agyam, még fogalmazni se tudok rendesen, és kb minden második szót elírok. Jóéjt.:D

2012. október 10., szerda

Olvasói kérdések:)

Halihó földlakók!:D
Igen meggyógyultam ezért nem sokat tudok géphez jönni, de valószínűleg a hétvégén írok:D
Most viszont néhány olvasói levél, mivel most néztem csak rég fel nem nyitott e-mail postafiókomat:)

1.Melyik az a zene, amit ha meghallgatsz, több emlék jut eszedbe? (szomorú, vidám egyaránt)
  Mirror - LiL Wayne ft. Bruno Mars. tavaly nagyon sokat hallgattam:)

2. Sportolsz valamit? Ha igen mit, és mennyi ideje?
   Szertornázok. de még csak idén kezdtem, tehát kezdőnek számítok.

3. Mi volt eddigi legviccesebb élményed?
   Húhh. Rengeteg volt, de most hirtelen az jutott eszembe, amikor barátnőimmel sétáltunk, nekimentem egy oszlopnak, és nem tudtam hogy egy oszlop volt, és bocsánatot kértem tőle. A többiek nevettek, nekem meg csak akkor esett le, hogy mi történt, mikor szétnéztem, és egy lélek nem volt 50 méteres körzetünkben.

4. Miért kezdtél el blogot írni?:D
   Na ez jó kérdés. Igazság szerint én sem tudom. Csak úgy elkezdtem:D

5. Mivel szeretnél foglalkozni ha befejezted a sulit?
   Nos így konkrét elképzelésem még nincsen. Valami olyannal, amit szeretek csinálni.:D

6. Ha kifognál egy aranyhalat, és ezért lehetne egy kívánságod, mit kívánnál?
   1. csak akkor kívánnék, hogy ha az aranyhalnak nem lesz tőle baja :DD
   2. azt kívánnám, hogy újra legyünk haverok az egyik fiúval, akivel kicsit nagyon megromlott a kapcsolatunk bizonyos okok miatt. (ma már egy szót se beszélünk, pedig hiányoznak a vele való beszélgetések..)

7. Szoktál nézni mexikói sorozatokat?
   igen. éjjel nappal azt nézek*-* amúgy Nem :DD

8. Hol lehet olcsón burgonyát kapni?
   omg. xd az olcsóburgonyaárusnál? :D

9. Van olyan ahogy te hívod, exbarátod, akivel sajnálod, hogy összevesztél?
   igen, természetesen van. és remélem, hogy egyszer újra barátok lehetünk:)

10. Egyáltalán nem szereted a sulit? Vagy csak így nem akartad hogy elkezdődjön?
    Hmm. én nagyon szeretem a sulimat, csak tanulni nem szeretek. de összességében jó hogy elkezdődött, mert hiányoztak már a haverok:D

11. Mit gondolsz a gepárd és a vadászrepülőgép sebességének az átlagának a hányadosáról?
       Na ezzel megfogtál..

12. Jó sok emberben kellett csalódnod, ahogy olvastam:D
     Hát igen, voltak néhányan, de az igazi bajban derül ki, hogy ki az igaz barátod. és én legalább már tudom, hogy kik azok:)

13. Nem vagy fáradt?
    Most hogy így kérdezed, de igen. azt hiszem megyek is aludni. Jóéjt:D

És nektek is jóéjt földiek, marsiak :D
BáJBáJ :3

2012. szeptember 26., szerda

...:)

Üdv újra emberi nép!:D

Hát hogy is mondjam, nem annyira kedvenc elfoglaltságom a betegség, pláne ha az orrom felmondja a szolgálatot.://
Na de nem baj, ezt is túl kell vészelni, legalább szüneteltetem a sulit. Egyébként nem csak én vagyok beteg, anya kivételével az egész család az ágyhoz szorult. (Y)
Szóval így betegeskedve, házi infó nélkül, temérdek szabadidőmben elkezdtem böngészgetni a laptopom rég meg nem nyitott mappái között.. Hogy mennyi mindenre találtam rá, amikről azt hittem letörlődtek. Kezdve a kicsi kori fotókkal, videókkal, a lementett beszélgetéseken keresztül a rengeteg képig, zenéig. És ahogy nézegettem őket ugyan azok az érzések fogtak el, amiket akkor éreztem. Tök fura. Pl.: egy már elvesztett baráttal való beszélgetés olvasása közben, egyrészt megbántam, hogy, hogy tudtunk mi összeveszni, másrészt viszont eszembe jutott, hogy mi miatt nem vagyunk már barátok. És a beszélgetés idejében még mit sem sejtve örültünk a fejünknek. Kicsit lelombozó, ugyanakkor tudom hogy milyen is a személy valójában.. Áttérve a képekre, újra beleképzeltem magam a pillanatok örömében, és be kell valljam hiányzott..
Mikor már a mappákon belül is mappákat rejtő mappákkal teli mappákat találtam, eszembe jutott, hogy milyen lenne, ha vissza lehetne utazni az időben? Kinek mi lenne az első dolga? Nekem a legeslegelső két éve elvesztett nagymamám megölelése lenne. (<3) Aztán felkeresnék egynéhány embert. Biztos lenne olyan, akit csak felpofoznék, elmondanám amit érzek, és otthagynám. De biztos lenne olyan is, akit magamhoz ölelnék. Vagy akit csak messziről néznék, mert.. nem is tudom miért.. De nem is biztos, hogy jó lenne egy időutazó masina, mivel a tetteink meghatározzák a jövőnket. Pl.: ha most nem lennék beteg, akkor a suliba kellene dekkolnom, akkor kaptam volna egy egyest kémiából, ezáltal rosszabb lenne a félévim ami miatt lehet h az évvégim is, és lehet hogy emiatt utcaseprő lenne majd belőlem.. (na jó ezt én se hiszem el..) De akkor se lenne mindenképpen tanácsos az időutazás. Jó ez így ahogy van, még akkor is ha valami nem éppen habos babos. Egy okos ember azt mondta: "minden okkal történik". És ez az okos ember az anyukám volt. :)

Szóval maradjunk annyiban, hogy én sem unatkozok. Na mentem aludni Pusziii népség :DD

2012. szeptember 1., szombat

Fuck School..

Salut tout le monde.! :)

Igen-Igen újra köszönet a facebook kiírásoknak, melyek tájékoztatnak, hogy mától hivatalosan vége a nyárnak, és az ősz kopogtat az ablakon. És mi van ha én nem akarom beengedni? Akkor áttöri mint a Mézga családban? Bár ha nem jégcsákánnyal érkezett akkor nehezére fog esni, mivel az ablaküvegem dupla üveg, és csak neki még a redőnyt is leengedem ;D
Na jó nem leszek gonosz az ősszel, mert bármit tartogathat, de attól még menjen vissza jégcsákányért, mert a redőny leszakadt.. upsz..
Na igen..Szeptember. Hogy mennyi mindent hoz ez az ártatlan kis hónap, hogy pont a szeptember a nyolcadik, amikor kezdődik a suli.. a suli és.. és a sulival járó dolgok.

Hogy az élethez egy értelmező kéziszótárt most már tényleg be kéne újítsak az biztos. Tegnap ős ellenségem, akit amúgy utálok kért bocsánatot vagy háromszor, hogy nagyon sajnálja az összeveszésünket, és tényleg rosszul érzi magát miatta..Aztán meg kiderül, hogy új lány érkezik az osztályba (bukott) és nem a leg..khmm. kedvesebb személyiség, akivel valaha találkoztam. vérbeli rib...
És most dobpergést kéreeek.. kész lett a szobám festése, úgyhogy holnap végre beköltözhetek. alig várom *-* (Y)

Na viszont most mentem, holnap még vagy ezer dolgom lesz, és hát a sulira is fel kell készülni testileg és lelkileg egyaránt. Na pááá :D

PS.: Please Love me September. Please!!

2012. augusztus 27., hétfő

Szerelem jelenet..

Olyan jó látni a filmekben azt a szerelemet, ami szinte felemészt, olyan forró, tüzes, szenvedélyes, szinte felperzsel.
Ez tényleg csak filmekben van?
Naivságra utal ha valaki ezt várja el a való életben is? Azt az érzést. Remélem egyszer részem lesz ilyenben.:)

2012. augusztus 25., szombat

Szeptember jelenet..

Halihó emberek :)

Lassan itt a szeptember, és újra kezdődik a suli, a monoton, egyhangú napok szabályos váltakozása. Hetfő, kedd, szerda... Nem is ez benne a legrosszabb mert most oké suli, na és? Meg ugye ott vannak a barátok, haverok, de most annyi minden történt a nyár alatt, hogy semmi kedvem visszamenni. És akkor megint a sok veszekedés, mint ha nem lett volna elég, hogy a nyár alatt három igaz barátom maradt, no meg persze a fiúk, de most olyan fura lesz visszamenni, hogy az utolsó nap mintha csak egy hete lett volna, és tisztán emlékszek mindenre, ami akkor bennem volt, amit éreztem, és most meg mennyi minden változott, az emberek iránt, vagy csak úgy az egész mindenség iránt. Olyan ez mint egy hadüzenet, ami ellen nem tudsz tenni semmit, mert már szinte látod a feléd közeledő hadsereget, akik rád szegezik a fegyverüket azt mondván; "úgysem menekülsz" De azért küzdeni lehet.:))
Na és sok sikert mindenkinek a melegben való túlélést, hogy senki ne süljön finom ropogósra így 40°C-ban, na meg persze, hogy ha mégis megsülnétek, ne jöjjenek a kannibál őslakosok, elősütött ebédet fogyasztani, ai persze te lennél, mert ugyebár mégis csak válság van, és takarékoskodni kell nekik is a tűzzel, és mennyivel könnyebb elősütött kaját enni, mint becserkészni a vadat, majd pazarolni a drága tüzet, meg még azt is megvárni, hogy megsüljön az ebéd. Kész időpocsékolás mennyivel könnyebb így elősütötten bekajálni. Mint a mirelit. I♥Kannibál.!
Szó ami szó, sok sikert^^

Kívánjatok túlélést. Majd még jelentkezem^^
XoXo

2012. augusztus 16., csütörtök

Csapó Mivan?! oO

Oké. Oké. Értem én hogy gőzgép de mi hajtja?
Na álljunk csak meg néhány pillanatra azt hiszem ezek most sokkosan értek. Akivel kevesebb mint egy hónapja még egy betűt nem írtunk egymásnak mert ugyebár azon a tudomáson voltam hogy mi most haragszunk egymásra, és ugyebár ha már haragszunk akkor haragszunk de azt tisztességgel, kijelenti hogy ő nem is utál. Oké akkor happy, pezsgő nem mintha annyira izgatna úgy is kb leszar mert akivel utáljuk egymást annak a pártját fogja de már megszoktam. De hogy ugyan ez a lány a volt pasimmal járjon az egy pöppet sokkosan ért bármennyire is számítottam rá hogy bekövetkezik mert mikor még együtt voltunk akkor is nyomult rá meg eléggé összemelegedtek de mikor a legjobb barátnőm aki amúgy nem is osztálytárs de mint egy CSI-os nyomozza ki a történteket, küld egy SMS-t hogy "piroska" meg az "ordas farkas" (farkas mint állat és ki hogy érti.. xd) járnak.. Röhögésemben leestem a székről. Most komolyan 10 napig nem vagyok itthon. Nem szabad elmennem. Mondjuk amúgy is felhív a másik hogy; "Sziia nem jössz ma sétálni?" Hát mondom én mennék de éppen a Balcsin süttetem a hasa és leesik neki hogy pedig én szóltam..

Ennyi lenne így hirtelenjében 5 óra kocsikázás utáni monológom, amit muszáj volt leírni, hogy enyhítsek a sokkomon. Igérem hamarosan jelentkezek. PuszPáá ;D

2012. július 19., csütörtök

Buli jelenet: Csapó veszekedés..:)

Újra jelentkezem ismeretlenek.:)

Néhány nap alatt két barátnőm szülinapján estünk túl, így azt gondoltuk a többiekkel, hogy meglepjük egy kicsit őket. Összehoztunk egy meglepi bulit. Összesen csak 5-en voltunk, mivel már korábban olvashattátok, a veszekedések hada nem igen kímélt meg. De azért jól sikerült a meglepetés, elértük a várt hatást, a szívinfarktus szélét. Javában bulizunk, medencézünk, hülyéskedünk barátnőmék házánál, mikor ránkír egyik "exbarátnőm" (most már csak így hívom őket) hogy ugyan már, miért töröltem egy oldalt, ami közös volt, és elkezdett oltogatni. Csak poén, hogy immár én nem vagyok benne az oldalba, ami most a legkevésbé érdekel, de hogy pont ő kezd el nekem pofázni.. Tehát így még bulizásunk alatt is veszekedni akartak velünk.. nem is egyen. aminek a vége egy nagy facebook tiltás lett, mert nem bírták elviselni, hogy igazunk van. Persze élőbe nem mernek oltogatni, ez az igazi szánalom. Na de mi nem hagyjuk, hogy holmi senkik elrontsák a kedvünket. Baromságokból, hülyeségekből, jókedvből, nevetésből nem volt hiány. Azt hiszem életem egyik legjobb napja ként tekintem. Az igazi barátaimmal lehettem, nem is kell több. 

Na és akkor holnap újra irány Poroszló, remélem ezentúl vezetékneveket is kifülelek a sok információ közül. Emberek folytassátok csak a kiabálást. Élet: mert én így szeretlek *-* 

2012. július 16., hétfő

Este 12 jelenet; Csapó ki tudja hány. késő van

Üdv újra itt ismeretlenek!:)

Vajon van valami oka az álmatlanságomnak, vagy csak bennem van a hiba, nem tudom. Talán túl sokat gondolkodtam. Hogy min? Na ezt jó lenne tudni. Úgy mindenen össze-vissza, ami éppen eszembe jutott. Mostanság a barátaimon, és az úgynevezett "ex barátaimon" töröm a fejem.
Most őszintén. Mondja meg nekem valaki, hogy csak én tapasztalom azt, hogy néhány ember úgy teljesen megmagyarázhatatlan okból besértődik? (vagy csak én nem értem mi a baja) Ez valami hobbi, amit sportszerűen is űzni lehet? Mert az már tényleg érdeklődéssel tölt el, amikor egy barátom kivágja a "világvége jajj istenem meghalunk és ez is a te hibád" tipikus hisztit, és úgy mindenért elkezd vitatkozni, de ha megkérdezed h ugyan mi is a baja annyit válaszol; 'húúhh hogy te nem tudsz semmit és nem is értesz meg'. Erre nekem annyi a reakcióm, hogy amit nem mondanak azt nem tudhatom, mert bár már tanulom a gondolatolvasást, de azért profi még nem vagyok. És most már hagyom a fenébe, mert kb úgy van elegem a két csajból, mint a szomszédnak belőlem. (csak úgy írom, a szomszéd annyira szeret, mint mókus az erdőtüzet..) Nos tehát már hagynám őket a francba, de azért rosszul tud esni, amit művelnek. Mert hogy a semmin, és nem túlzok, tényleg a semmin is képesek vérig sértődni. És már nem tudom, hogy akkor hogy is van ez a barátság vagy mi. Mert elég sokszor megszívtam már, ami azt illeti. És... áhh mindegy. :DD
Szó ami szó, elég rendeset csalódtam két idézőjeles barátomban..-

De az élet megy tovább, a fali óra is kattog, nem lehet megállni lesz ami lesz. Csak tudnák végre elaludni, és az az óra is elromolhatna mert az idegeimbe kerget a kattogásával. Jó éjt Elvtársaim! ^^

2012. július 6., péntek

Egy kis nosztalgia viharral megfűszerezve.^^

Üdvözlöm a népet!:)

Végre már az időm is megengedte, hogy folytassam a blogolást. Így hát a címnek megfelelően, leírom családunk kis kirándulásának történetét.

Minden egy tipikus júliusi nappal kezdődött. A madarak csiripeltek, a nap sütött, minden a megszokott módon haladt. Mi is tök nyugiba elindultunk családi túránkra. Helyszínként Poroszlót választottuk, mely helyet lassan 10 éve bombázunk érkezéseinkkel. "Rövid" kocsiút túlélése, előzések hullámvasút szerű érzése után (köszi apa a vezetést ;D ) meg is érkeztünk. Kipakoltuk cuccainkat, és már azt terveztük, hogy ilyen sárga munkás szalaggal kerítjük körbe magunkat, melyen az áll: "magasfeszültség". Ennek okát még magyarázhattuk volna azzal, hogy anya magasan feszült lesz, ha valaki túl közel merészkedik az ő általa kiválasztott pihenési zónához. (ami körülbelül a strand fele.. na jó csak a negyede. ez a terület méretétől függ) Mikor már sikerült anyának is beletörődnie, hogy a strand elég nagy, és apa megnyugtatta, hogy amint valaki megzavarja ninjaként üti le a palacsintasütővel, én,tesóm meg tesóm barátnője is nekiiramodtunk a víznek. Élveztük a napozást, hogy minduntalan, mikor egy hajó végiggázol a tavon, akkora hullámokat csapva, mint egy nagyobb gáztűzhely, azon kell igyekeznünk, hogy a matracon maradjunk. Mikor már belefeledkeztünk a napozásba, néhány srác tette még mozgalmasabbá a napot, azáltal, hogy udvariasan meghívtak minket röpizni. A játék alatt sok dolgot megtudtunk róluk. Többek között a nevüket is, és hogy éppen edzőtáborban vannak, de a választott sporttal nem igen foglalkoztak ez idáig. Így a nagy ismerkedés közbe, nem vettük észre, hogy a partot megszállták a viharfelhők, anyáék meg bármekkora jó szándékkal, paranccsal integettek hadonásztak, hogy most már ideje lenne indulni, mi ugyan akkora jó szándékkal nem vettük észre. Lényeg ami lényeg, szorgos hangya üzemmódra kapcsoltunk, és mint a forgó szél, olyan sebességgel pakoltuk össze fél világnyi cók-mókunkat, majd rohantunk a kocsi felé. Végül is nézzük a jó oldalát: a zuhanyzást már elintéztük. De tök jó volt vizes fürdőruhában két órán keresztül, törölközőhalomban utazni. De komolyan. Próbáljátok ki ;D

Ui.:Kedves strandolók. Csak szólok, hogy a víz igen erősen viszi a hangot, tehát ha már egymás nevét kiabáljátok, vezeték névvel együtt tegyétek, hogy akár közösségi oldalakon is be tudjalak jelölni titeket. Mert az ismerkedés részét le tudnátok helyettem, amennyi információval elláttok a parton.
Tehát ismerek egy Karcsi nevű embert, aki Egerben lakik, van 3 testvére akiket Katinak, Kevinnek és Kittinek hívnak. Az apukája autószerelő, az anyja sokat ideges. A Tisza tónál voltak nyaralni, és éppen rossz időt fogtak ki. Ebédre visszamentek a szállodába, mivel szeretik, amit aznapra szolgáltak ki. Karcsinak van egy kutyája, akit Zsömlének hívnak, és nagyon szereti. Hisztizett is amiatt, hogy nem hozhatta a nyaralásra. Karcsi harmadik osztályba megy, és nem várja mert torkig van a tanulással. Ez a gyerek nagyon sokat szokott bömbölni, amihez füldugót is mellékelhetne. És oly annyira tehetséges, hogy a bokáig érő vízben is képes megfulladni, ráadásul úgy, hogy benne sincs, mert éppen a marton visít, amiatt hogy le kell magát kenni naptejjel.. és még sorolhatnám.:DD

Jóéjszakát és kirándulástúlélést nektek. Puszii^^

2012. július 4., szerda

Barátok jelenet, .: Csapó 10 (sokszor kezdtem előről ezt a bejegyzést..)

Üdvözlöm a föld lakosait itt körömben.! ^^

Nem hiszem, hogy csak nekem lennének problémáim a barátokkal kapcsolatban, hogy egyik nap még azt hiszed hogy kb a legjobb barátod, másik nap meg annyira összevesztek mint a sz@r. Csak valahogy nekem kicsit fura, néhány embernek hogy fentebb tud állni, az a dolog amiért te sértődhetnél be, és még vágja a fejedhez hogy mennyire nem számíthat rád. És ezek után kezdek el azon gondolkodni, hogy akkor arra nem is gondol h én is csalódtam benne? És csak mondja mondja a magáét, amit te írsz/mondasz meg se hallgatja, fel se fogja és akkor vérig van sértődve. Oké értem én, nem volt igaz barátom.. És akkor most meg a másik barátomat meg húzza el, maga felé. De tudod mit? (és ezt most neked üzenem kedves XY.) Igenis van legjobb barátom, akivel ha nem is egy osztályba járok, akkor is imádom, és képzeld, ha az osztályból az összes barátomat elveszed, (amit kétlek hogy sikerül) én egyedül is jobban fogom magam érezni, mint azzal a tudattal, hogy valójában milyen személyisége van annak a személynek, akire én azt mondom, hogy a barátom. Röviden megfogalmazva; Körültekintően válassz barátot, és ha mennie kell menjen, ha igaz barátod, nem fog magadra hagyni.:)
Az életem többi bonyodalmát hadd halasszam most más korra, kicsit le van szívva az agyam.. Köszii^^

Puszedlii.'

2012. július 3., kedd

Úgy tűnik még élek, nem sültem meg, és a gondolkozás se kergetett az őrületbe. Bár már így is örült vagyok, szóval ez nem sokat változtat a dolgon.

Mostanság elég szét szórt vagyok, de azért majd jelentkezem.:)

Ui.: Csak annyit értsenek már meg az emberek, hogy a tetteknek és a szavaknak erejük, nagyon nagy erejük van. És kíméletlenül bele tudnak vágni az ember érzelemvilágába..^^'

2012. június 30., szombat

Nyár jelenet; Csapó egy.


Sziasztok kedves olvasóim!^^

Igen-Igen. Nyár van, mint erre sokan rájöttek, amint láttam a facebookot böngészve, és a ’végre itt a nyár’ kiírásokat olvasva.. Köszönöm kedves ismerőseim. Ha nem tájékoztattok róla, most a bezárt suli kapu előtt gubbasztok..;D

Hogy mit is csináltam a nyár eddigi részében? Hát legfőbbképpen kicsit sem unatkoztam. A szünet eleje eléggé.. hogy is mondjam..khmm. írjam… nyögve nyelősen indult.. Félreértések, nehézségek, fájdalmak, veszekedések, ugyanakkor megértések, megbocsájtások, nevetések és bolondságok közepette ugrottunk neki az év talán egyik legjobb részének. De ha már itt a summer feeling, időnk sincs szomorkodni. Irány a strand, a város, vagy akár a mars, csak rajtad áll.! ;D

Bemutatkozás jelenet; Csapó egy

Hmm. Kinézetre egy nagyon is átlagos lány vagyok, kevésbé átlagos személyiséggel megáldva. Lehet ez az oka annak, hogy sokan nem is bírnak, de a barátaim ismernek csak igazán.
Tudják, hogy egy dilis lány vagyok, aki imád baromkodni, nevetni, hüyülni.^^
Nem is tudom, mit írjak magamról..

CsőCső :3