Hull a pelyhes

Igen igen Tél, vagyis még csak november, december. De mindjárt tél. És szerény lakóhelyemhez most érkeztek meg az első hópelyhek. Szeretem a havat. Nagyon. Olyan szép, tiszta, fehér. Csak hideg. De hát meleg hó nincsen.
Tulajdonképpen az egész telet szeretem. Meleg kakaóval, kabátban, puha sálban, sapiban nézni a hóesést, az ezernyi kis égőt, amiket a fákra és a házakra pakolnak az emberek, hogy minél fényesebb legyen. A sok boldog, csillogó szempárt, a kisgyerekek lelkes, kipirult arcait, a szerelmeseket. Mindenki boldog, és azokkal van, akiket szeret. Alapjába véve boldog a tél. Csak most olyan fura. Pedig minden évben annyira de annyira várom, az almás gyertya, a karácsonyfa illatát, a frissen sült mézeskalács ízét..
De most nem. Most inkább megállítanám az időt, hogy soha ne legyen karácsony. Vagy lépjük át mint a filmekben azzal a pici tekerőgombbal. De most nem akarom. Teljesen más ez az év. Minden megváltozott. A családban, a barátokkal. Persze nem vagyok teljesen egyedül, itt van nekem anyu és tesóm. De más az egész. Egyedül érzem magam, a barátaimra már inkább mondom hogy a nagyon szoros ismerőseim. Van legjobb barátom nem arról van szó, de hetente egyszer ha látom, és a többi 6 napban csak a közösségieken beszélgetünk. Amúgy a suliba leginkább egyedül vagyok, Vagy olvasó talán barátnőm társaságában szintén olvasok. Igen, öt nap alatt két és fél könyvet végeztem ki. No para meg semmi olyan, csak fura, és inkább nincs most szükségem karácsonyra. Hogy eszembe jusson, mennyivel jobb volt tavaly, vagy éppen tavaly előtt, hogy most mennyire egyedül vagyok. Inkább kihagynám.

Na de van nekem egy elvem, miszerint sosem szabad szomorkodni, hiszen rövid az élet. Csak rendben lesz minden. Biztosan. De nyugtass meg, hogy nem vagyok egyedül, és nem kell egyedül megennem a mákos bejglimet.

                                                                                                                  -B

A legtöbb emberi vélemény alapja a semmi

Tudod, imádom az osztályfőnökömet, meg a csodálatos ötleteit. Ma éppen azzal állt elő, hogy mindenkinek névtelenül kellett vélemény írni a másikról, mert ugye már 3 éve egy osztályközösség meg hablagyla. Na jó, oké. De mégis hogyan? Ha van, akit egyáltalán nem ismerek? És én sem vagyok az a hú de felkapott személyiség? Az egész arra megy, hogy ki milyen "menő" az osztályba, vagy hogy mondják na. Az egész egy tápláléklánc. És mindenki valahol elhelyezkedik. És persze, hogy nem ismer mindenki mindenkit kellő képen, és persze, hogy mindenkinek megvan a kedves, és kevésbé kedves véleménye. De amikor olyan ír valakinek akit tulajdonképpen nem is ismer, valami szép, velős, eléggé rosszul eső gondolatot, akkor na b**meg. És igen, tud fájni. Még akkor is, ha nem tudod kitől származik, de tudod, hogy biztosan nem ismer. (ha meg igen, akkor az más téme..:) ) Mert az a néhány ember, akivel beszélsz is, azt írja hogy "szeretlek, imádlak, aranyos, gyönyörű". És a többi, szépen fogalmazva annyival illet meg, hogy "burgonya". Kérlek magyarázd el. Mi alapján? (Szőke, ribanc. Barna, bunkó. Kicsi, idegesítő. Magas, zsiráf. Szeplős, ronda. Nem tökéletes, krumpli.) Sajnálom, ha valakinek e szerint van a gondolkodása. Mert ha engem kérdezel, akkor mindenkiben van valami, amit értékelni, tisztelni lehet. Nem minden a külső. És ha nem ismersz valakit, ha nem ismersz valakit igazán, nem tudsz véleményt mondani. Nincs jogod, olyan mély véleményt mondani. Mert az emberek tele vannak érzésekkel. És lehet, hogy nem néz ki jól, de maga a szeretet, és jóindulat. És lehet, hogy gyönyörű, ribancnak hiszed, de nem. Miért? Mert ez így van rendjén. Mert a mai világnak minden a külső. Ezért IS van az, hogy az emberek megbántják egymást. Mert nem lehet jóba a menő, és a tápláléklánc alján szereplő egyed. Mert hova gondolsz? Hát nem?