Igen igen Tél, vagyis még csak november, december. De mindjárt tél. És szerény lakóhelyemhez most érkeztek meg az első hópelyhek. Szeretem a havat. Nagyon. Olyan szép, tiszta, fehér. Csak hideg. De hát meleg hó nincsen.
Tulajdonképpen az egész telet szeretem. Meleg kakaóval, kabátban, puha sálban, sapiban nézni a hóesést, az ezernyi kis égőt, amiket a fákra és a házakra pakolnak az emberek, hogy minél fényesebb legyen. A sok boldog, csillogó szempárt, a kisgyerekek lelkes, kipirult arcait, a szerelmeseket. Mindenki boldog, és azokkal van, akiket szeret. Alapjába véve boldog a tél. Csak most olyan fura. Pedig minden évben annyira de annyira várom, az almás gyertya, a karácsonyfa illatát, a frissen sült mézeskalács ízét..
De most nem. Most inkább megállítanám az időt, hogy soha ne legyen karácsony. Vagy lépjük át mint a filmekben azzal a pici tekerőgombbal. De most nem akarom. Teljesen más ez az év. Minden megváltozott. A családban, a barátokkal. Persze nem vagyok teljesen egyedül, itt van nekem anyu és tesóm. De más az egész. Egyedül érzem magam, a barátaimra már inkább mondom hogy a nagyon szoros ismerőseim. Van legjobb barátom nem arról van szó, de hetente egyszer ha látom, és a többi 6 napban csak a közösségieken beszélgetünk. Amúgy a suliba leginkább egyedül vagyok, Vagy olvasó talán barátnőm társaságában szintén olvasok. Igen, öt nap alatt két és fél könyvet végeztem ki. No para meg semmi olyan, csak fura, és inkább nincs most szükségem karácsonyra. Hogy eszembe jusson, mennyivel jobb volt tavaly, vagy éppen tavaly előtt, hogy most mennyire egyedül vagyok. Inkább kihagynám.
Na de van nekem egy elvem, miszerint sosem szabad szomorkodni, hiszen rövid az élet. Csak rendben lesz minden. Biztosan. De nyugtass meg, hogy nem vagyok egyedül, és nem kell egyedül megennem a mákos bejglimet.
-B
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése