Utálom, amikor egy könyv, esetleg egy egész könyvsorozat végéhez közeledek. Mert akkor így eszembe jut, hogy mennyi mindent "átéltem" a szereplőgárdával, és hogy mennyire hiányozni fog, hogy már nincsen az hogy hazajövök az ugyanolyan napomból és belemerülök. Mert vége. Utálom. Nem szeretem ha valaminek vége. De tényleg. Talán én még jobban sírok, mint akik a könyvben ténylegesen szerepelnek. Oké, lehet hogy gyerekes, de tényleg képes vagyok sírni. Elég sok mindenen képes vagyok sírni, ugyanakkor semmin sem szokásom. Például, ma azt játszottam (én és a fergeteges játékaim..) hogy a tavaly ekkor hallgatott dalocskáimat hallgattam vissza. Hát, mit ne mondjak, nem volt a legjobb ötlet. Olyan fura volt, ugyan azokkal, ugyan olyan időben, és visszagondolni azokra, amiket akkor gondoltam. És hogy mennyi minden változott. És hogy mennyire sok idő telt el azóta. És hogy még nem rég volt 2013 szilvesztere. És nem akarom. Nem akarom hogy ilyen gyorsan elteljen.Már egy éve ismerek bizonyos embereket, már egy évnyivel több tapasztalatom van, hogyan tudok orbitális hangzavarban magam elé bámulva a fal repedéseit számolni. De tényleg. Egyszer még a büfés is megdicsérte a kitartásomat.. Na jó, de most komolyan. Mondd, ki szereti az idő rohanását? Ki szereti, hogy még most kelt fel január 1.-én és már december huszonakárhanyadika van. És mondd, ki szereti amikor vége egy könyvnek, ami olyan nagyon a szívéhez nőtt? Nem akarom. Utálom. Utálom hogy hajnali háromnegyed egykor próbálom lekötni magam, hogy ne olvassam a szeretet példányt, mert vége lesz. És közbe a fejemben egyik gondolat öli a másikat. Lehet ebből ilyen NCIS-es műsort csinálni? Mert akkor levédetem az ötletet. És eladom a filmiparnak vagy minek. Kaszálni fogok. Majd nézzél a tvbe. Búúú. Na jó inkább mégis olvasok, azt hiszem mindenkinek jobb lesz. Mindjárt vége:c
-B
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése