Karácsonyi hajtás, téli szünet, újév, és minden mi egyéb ami ilyentájt fontosabbá válik. Elvégre csak 22.-e van már kérem szépen. És igen, a szünet is elkezdődött, és akkor most karácsonyi hangulat kéne? Ja igen..
De csak hogy a suli ne felejtődjön, kedves magyar tanárom adott egy utolsó heti házi dolgozatot. És mit ne mondjak, kivételesen megfogott a téma. Jövő. Először elég sokat gondolkodtam meg minden, de aztán úgy döntöttem, az lesz a legegyszerűbb, ha leírok mindent, ami a fejemben van. Hogy a jövő, tulajdonképpen a megfoghatatlan semmi. Egy olyan dolog, amihez az ember görcsösen ragaszkodik, és irányítani akarja. Mindent megtesz hogy tökéletessé tegye. Elvégre a jövő, nem egy olyan hely, ahová belépünk. Azt mi teremtjük meg magunknak. De ha naivan, állandóan csak a JÖVŐRE (csupa nagybetűvel) koncentrálunk, nem vesszük észre az idő múlását. Hiszen ugyanúgy jövő a holnap, holnapután, mint az 5 perccel később. Kell valami. Bármi, akármi. Amibe kapaszkodni tudsz, és a jelenben tud tartani. Egy kedves üzenet, egy random személyre elejtett mosoly a buszmegállóban fagyoskodva, egy ismerős zene. Akár a legapróbb dolgok is képesek a legnagyobb dolgokra. Egyszer a jövőből is most lesz, és akkor abban a jövőben az akkori jövőjüket fogják hajszolni az emberek? Nem tudom, nem is tudhatom. Elvégre én is ugyan olyan vagyok mint bárki más. Vagyis azt hiszem. Képesnek kell lennünk meglátni a pillanatok örömeit, muszáj. Egyszerűen nem lehet komorságban élni. Kell a fény, kell a szeretet, a törődés. Mindenkinek. Hidd el, a legkeményebb, legerősebb embernek is szüksége van rá. Éppen ezért, meg úgy amúgy is kérlek maradj velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése