Pontpontvesszőcske

Már kínoz a bezártság. Utálok beteg lenni. Nem mehetek sehova, egész nap egyedül, azzal tudattal, hogy tanulni kéne, de semmi kedvem, és amúgy is.. Hiányozik a társaság. Hiányoznak a barátnőim, hiányzik haverom. Elég most már..

Áhh. Nem tudom. Nem tudom hogy mi van velem. Az egyik pillanatban majd ki ugrok a bőrömből, tiszta boldog és vidám vagyok, aztán a másik pillanatban csak úgy rossz kedvem lesz. Vagyis inkább olyan lehangolt leszek. És minden hülyeségen elkezdek gondolkodni, meg "mi lett volna ha", vagy "mi lenne ha most".. És nem is tudom megfogalmazni amit kigondoltam. Egyszerűen fura. Hogy így egyik percről a másikra teljesen más hangulatom lesz. És amikor rám jön a nap közepén a "mindenkihez odabújós" kedvem, akkor ugyebár senki nincs itthon, mert miért is lenne. :c
Jajj csak legyen már vége. Esküszöm amint felmegyek suliba, mindenkit végigfogok ölelgetni minimum 5 percig (L)!