Valóság, vagy csak képzelet?

Normális dolog minden nap felkelni, és azon tűnődni, ki is vagy valójában? Normális naphosszat elmélkedni a múlton, a jelenen, a jövőn? Amit rosszul csináltál, amit helyrehoztál? A napok lassan olyan gyorsan telnek el, hogy észre se vesszük. Biztos ismerős, hogy felkelsz hétfőn reggel, a jajj ne már megint hétfő pillantásoddal, és mire észbe kapsz lefekszel pénteken a végre hétvége megnyugvással. Tiszta félelmetes, hogy lassan itt a nyár, mikor még most kezdődött el a suli. Jó tudom már több mint egy fél éve, de akkor is olyan kevésnek tűnik. Nem? Mire feleszmélnél már vége is. Ijesztő. Le kéne lassítani. De hát azt hogy? Nem lehet egy nap 48 órás. Vagy igen? Aki megoldaná az szóljon!

De tudom mi kéne nekem. Egy ilyen időmegállító micsoda. Már kiskoromban is nagyon sokat elmélkedtem rajta, hogy milyen is lenne. Egy aprócska szerkezet, nem nagyobb egy medálnál, és lenne rajta két gomb. Az egyikkel meg lehetne állítani az időt. Ilyenkor az egész világon minden pontosan ott maradna, ahol abban a pillanatban volt, mikor megnyomtam a gombot. Nem esne lentebb a labda, nem fújná messzebb a szél az idős bácsi kalapját. Aztán persze, hogy ne legyek egyedül, a világ mozdulatlanságában, ha valakit megérintenék és kimondanám hangosan, hogy ő legyen itt ébren mellettem, akkor ő nem lenne mozdulatlan, persze, akkor magyarázhatnám el, hogy mi is történt, de nem érdekel. Akkor bármit megcsinálhatnánk. Egyedül, együtt, ketten, többen, ahányan szeretném, azokkal akiket szeretek. Annyi időnk lenne, amennyit akarunk, és senki nem tudná meg. Senki, aki fontos lenne. A mi titkunk lenne, ami összetart minket. Persze semmi sem lenne ilyen egyszerű, mert ugyebár a tündérmesékben is van bonyodalom. És akkor lenne egy sötét alak, akire nem hat az időmegállítás, és egyedül van, és szomorú. És üldözne minket a boldogság és a szeretet miatt. De mi nem félnénk, mert együtt lennénk, és szembe szállnánk a sötét alakkal, és akkor a sötét alak összeesne, de mi segítenénk rajta, kiszíneznénk az életét, boldog lenne, és szeretettel teli. És akkor megint elindítanánk az időt, és minden menne tovább. De ott lenne egy kincs, egy kulcs, ami csak a miénk, csak a mi titkunk, és mindig lenne egy kiút, ha pihenni szeretnénk, vagy csak együtt lenni, elzárva a bajoktól. Együtt, boldogan. Ez lenne a mi tündérmesénk.. Csak a miénk..